Költöztünk és megújultunk!
Sziasztok generátor fanok!
Ahogy láthatjátok, egy “cseppet” megújult a lap! Egyelőre még pár kép nem jelenik meg, de dolgozok a problémán. Ezt leszámítva, remélem elnyeri tetszéseteket a megújult külső – a belső, a tartalom, úgy is változatlan maradt. Majd azért mostanában többet leszek a lapon, és próbálok segíteni abban, amiben elakadtok. És persze hozok még számtalan sok generátort, hiszen már szinte generátor függők lettünk ez alatt a pá év alatt. Igaz? :) Mióta is? Jah, hát igen 2006 november 10. az indulásunk időpontja, és hát ez testvérek közt is legalább két év …., na hát, hogy szalad az idő :)
Apropó, van köztetek olyan, aki régóta követte a lap életét? Szabad megkérdeznem ki mióta generátorok.hu látogató?
Majd el felejtettem, itt az új lapon tudtok regisztrálni (ékezet nélküli felhasználó nevet adjatok meg!) is, majd bejelentkezés után könnyedén kommentálni. Ha pedig lesz rá igény és jelentkező, akár még tartalmat is tudtok a laphoz adni.
A lényeg, hogy továbbra is látogassátok a lapot, hiszen jönnek majd az újdonságok, és érezzétek magatokat nagyon-nagyon jól! Sziasztok!
A megújúlás nem sikerült. Sokkal rosszabb. Pl: sok régi jó generátor nem elérhető. (eyes fotó stb) és sokkal kevesebb van. Pont a legjobbak tüntek el :((((
olyan rossz lett ez a lap kérem vissza a régi generátorokat sokkal jobbak voltak.
@rozsdas
Szia rozsdas.
Kerestem az említett eyes fotót, de nem találtam, Ilyen ezen a lapon nem volt. Illetve nem tudom milyen másra gondolsz, ami az előző oldalon rajta volt generátor, az itt is rajta van.
Sajnálom, ha csalódást okoztam,
üdv
@viki
Szia viki.
Jobbak? De hát ezek ugyanazok a generátorok, ami az előző lapon is voltak – csak egyet mondj kérlek, ami nem ugyanaz (kivéve a legújabb generátorokat) Vagy nem így van?
Én más szemmel látom, mint az előttem szólók. Valószínűleg azért, mert ez a szakmám (kiadványszerkesztő), de szerintem sokkal letisztultabb lett, amolyan ” a kevesebb néha több” felfogással készülhetett. Szerintem sokkal igényesebb, mint volt. Csak annyit mondhatok, hogy gz! :)
Én azért regiztem be ,mert azt hittem h csak akkot férek hozzá atöbbi generátorhoz deeee NEM.!!Miért kell a jó régi bevált dolgokat újítani és ráadásul rosszabbra????. Ez úgylátszik a fejlesztők kényszere és ez nem csak erre az oldalra értendő.
Köszönöm Erika . Kedves vagy :) (végre egy pozitív hozzászólást is olvashatok :D )
eska.
Nem nem nem értelek! Sem téged, sem a többi látogatót, hozzászólót aki a “többi” generátort keresi. Hiszen milyen többi generátort kerestek, amikor minden generátor át lett “vezetve” erre a lapra is?!?! Nem volt több generátor – max, nehezebben találjátok meg. De ha a lap alján (nem itt, hanem a kezdőlapon), lent, a “Régebbi generátorok >>>” linken végigjárjátok a lapot, meglátjátok magatok is, hogy valóban itt van minden generátor.
Még olyat tudok csinálni, – hogy ha kell -, akkor a jobb oldali sávba kirakom az összes generátor közvetlen linkjét – bár ettől még nem lesz több generátor.
Megismétlem magam. A lap kinézete, a dizánj újult meg, a lap tartalma változatlan maradt! Akkor hogy is változott meg a lap rosszabbra? A külső lett rosszabb? Ezt még el is hiszem, hisz kinek ezt tetszik, kinek meg amaz …, de ettől még a lap tartalma, a lényeg, változatlan maradt.
De feladom, – biztos én hülyültem meg, hogy mindenki a “többi” generátort hiányolja, ami nincs …, és nem is volt. Ha már mindenki ezt mondja (konkrétumok nélkül), akkor biztosan nektek van igazatok. Tehát feladom. Még az is lehet, hogy nem egy lapról beszélünk :)
Itt most “csak” annyi generátor van, amennyi a másik lapon is volt (de hiszen nincs is másik lap, ez ugyanaz, csak megújult külsővel). Kedzek már paranoiás lenni.
Tutira a generatorok.hu -ról beszélünk? :)))
Kimásolom a googleben található generatorok.hu tárolt változatából az összes generátort, ami akkoriban a lap bal oldalán egy listában megtalálható volt. Hosszú lista, elnézést érte. Ez lesz az összes generátor, ami most természetesen itt is megtalálható.
De nézzétek meg magatok is, nem én állítom ezt, hanem a google tárolt változata:
http://209.85.129.132/search?q=cache:KOJyoGi1mxQJ:www.generatorok.hu/index.php%3Foption%3Dcom_content%26task%3Dview%26id%3D175%26Itemid%3D1+Sz%C3%ADv+gener%C3%A1tor&hl=hu&ct=clnk&cd=1&gl=hu
Az összes generátor nevét meg bemásolom arról a tárolt változatból. Sorry a hosszú listáért.
Összes generátor
Jegyzet, jegyzetkép generátor
Mozgó gyertyára saját fotó
Szívecskében saját fotó
Fotó öregbítés effect generátor
Képgenerátor
Gambling Vegas Logo Creator
Punk, Rock dzseki generátor
Futó szöveg generátor 2
Funny Face generátor
Fotóból grafitrajz generátor 2
Hajmixer generátor
Glitter – kép
Háttérkép generátor
Karácsonyi visszaszámláló
Fényképkeret generátor 2
Visszaszámláló generátor
Télapó – szöveg generátor 2
Télapó – szöveg generátor
Csokoládé szöveg 2
Graffiti generátor 4
Tükrözött kép
Neon generátorok
Szerelmes üzenet – levél
Vizes hatású kép 2
Szív generátor
Banner generátor 3
Tányér generátor
Fényképkeret generátor
Lottószám generátor
Rakéta generátor
LORD generátor
Star Wars generátor
Thumbnail generátor
Disneyland generátor
Cappuccino generátor
Tábla generátor
Klaviatúra generátor
Születésnapi torta generátor
Rubik kocka generátor
Csokoládé szöveg
Tattoo – Tetkó generátor
Fotóból grafitrajz generátor
Számlálók
Rengeteg Óra
YourGen szöveg
Flashpix
Szalag generátor
Logó generátor 2
Tűzijáték
Buttongenerátor 4
CCS Button generátor
CCS Banner generátor
Repülőgépre szöveg
Buttongenerátor 3
Dekoltázs generátor
Sírfelirat 2
Hollywood -i felirat
Dollár generátor
Flash Óra
Glitter szöveg – Flash
Futó szöveg generátor
Videóklippek a honlapodra
Hollywood -i Csillag
ACME License Maker
TrippyText
Pimp Text
Graffiti generátor 3
Simpson írja
Logó Fejléc, Banner generátor
E-mail Ikon generátor
Háttérkép készítése
Négylevelű Lóhere
Vizes hatású kép
MSN Messenger Nick generátor
Valentin napi üzenet
Naptár készítése
Hógömb
Ticket
Fantasy Karakter generátor
Smilie generátor
Buttongenerátor 2
Buttongenerátor – bloczone.net
Grafiti generátor 2
Billentyűzet generátor
Táncoló betük
Logó generátor
Pokemon – Pikachu szöveg
Hivatalos Google logók
PDF konvertáló
Dögcédula generátor
Képeffekt generátor
Híres emberek mondják
Userbar generátor 2
Shrek logó
Matrix logó
Mickey logó
Blade logó
Aladdin logó
Coca Cola logó
Ferrari logó
Nintendo logó
Start Wars logó
Harry Potter logó
Monsters logó
Yahoo logó
Glitter szöveg 7
Lorem ipsum
Újságcikk generátor 2
Graffiti generátor
Cigaretta doboz
Pingvin generátor
Szöveg kereső játék
Szövegbuborék generátor
Emotikon generátor 2
Glitter szöveg 6
Bombay TV generátor
Futó szöveg Banner
Glitter szöveg 5
Kínai étterem
Glitter szöveg 4
Auto generátor
Garfield generátor
Bélyeg generátor
Glitter Banners
Tetováló generátor
Glitter Banners
Einstein generátor
Betöltődés jelző ikon
Glitter szöveg 3
Football generátor
Flash mp3 lejátszó
Flash Banner generátor
Figyelem! generátor
Zagyvaság generátor
Hiba generátor
Képre szöveg / hölgy
Villám szöveg generátor
Glitter szöveg 2
Glitter szöveg generátor
Képből szöveg
Micro banner / Feedforall
Micro banner / Button maker
Micro banner / signgenerator
Micro banner / Graphicsguru
Micro banner / brilliant button
Micro banner / pixelbutton.com
Vonalkód generátor
Képre szöveg 2
Banner generátor 2
Banner generátor
Szőrös generátor
Benedik Pápa áldása
Spongyabob és társai
Káromkodásgenerátor
Faragj tököt
Animált hullámgenerátor
Dobra szöveg
Vodka generátor
Télapó generátor
Több képre szöveg
Ninja ismétli szavaid
Varázsló ismétli szavaid
Autópálya tábla
Confucius mondások
Emotikon generátor
Figyelmeztető tábla
A terrorista kiléte?
Polaroid fotó
Sírfelirat
A legjobb honlap díj
Lemezre szöveg
Kazettára szöveg
Tükrözött szöveg
Scooby és társai
Snoopy és társai
Hajóra szöveg
Zombi szöveg generátor
Szöveg generátor
Diploma generátor
Újságcikk generátor
Tarot kártya generátor
Userbar generátor
Embléma generátor
Képre szöveg
Most kérem szépen annak a generátornak a nevét ide megírni, ami ezen a lapon nincs itt. Na de kiváncsi leszek most erre :)
Kérem kérem kérem – kérek neveket, generátor címeket, ami itt nem taláható meg!
:)
Drága “admin”!
Én azt mondom, hogy ne vedd magadra a negatív kritikákat, gondolom nem pont erre számítottál. Sok ember nem szereti a változásokat, és szerintem elég igénytelen volt az előző honlap bal oldala, mivel még névsorrendben sem voltak a generátorok, de azt nagy bizonyossággal mondhatom, hogy mind itt van és sokkal igényesebb a mostani állapot. Esetleg ha tudnál egy könyvtárszerűséget csinálni az oldalról, hamarabb megtalálnák amit keresnek. Lehet, hogy nem úgy látják át, mint Te, aki készítetted. Én viszont még mindig elégedetten mondhatom, hogy minden itt van, jobb mint volt, és ettől már csak jobb lehet! :)
Pusza
Pont ezt akartam írni :D:D
Csak így tovább nagyon jó az oldal stbstb…(,,nem vok a szavak embere nem is akarok”)
Erika.
Utánna fogok nézni, valami “Sitemap” (honlaptérkép) -szerűségnek. És köszönöm a tippet (és az elismerő szavakat)
Kenny.
Köszi! :)
Szia!
Ne haragudj rám. Nem akartalak megbántani. Szerintem sokan kedvelik a generatorok.hu-t Részemről csak megköszönni tudom a munkádat. Az előző csak annyival volt nekem jobb, hogy könnyebb volt választani-megtalálni az egy oldalon felsorolt generátorokat, igy viszont lapozni kell, ami szerintem lassub. További jó munkát és minden jót kivánok. :):)
Elkészült a “Honlaptérkép” is, ahol az összes generátort – ABC sorrendben -, megtalálható. Remélem segíteni fog a keresésben.
@admin
Csak annyit szeretnék írni, hogy gz! :) (már ha érted mire gondolok)
Szerintem mostantól nem lehet kifogásolni az új design-t.
Én nem ismertem a régi honlapot, nemrégfedeztem fel.
Gratúlálok! valójában nemis érzôdik az a sok munka amit belefeccöltél….ebben biztos vagyok. Példátlan a közszemlére tett munkád. Köszönjük.
@Miky
Igazán nincs mit, én köszi, hogy látogatod a lapot.
Sziasztok!
Hát hallhattunk itt szépet és rosszat is, én viszont a pozitív szemlélődők táborát erősíteném. Szerintem nagyon jó lett az új oldal, nekem sokkal jobban tetszik. A régi is jó volt, de ez még jobb! :)
Láttam már ilyen felépítésű oldalt, ez gondolom egy weblap építő. Tudnál nekem linket adni, ahol le lehet tölteni?
@Látogató
Szia. Köszi az elismerős szavakat, szükségem is van rá, mert… :)
Weblap építő? Arra gondolsz, mivel csinálom ezt a honlapot? Hát természetesen :) WordPress motor hatja a weblapot, mely a maga kategóriájában a legjobb honlapépítő motor. Bővebb infót találsz a magyar hivatalos lapon: http://word-press.hu
Ezer köszönetem! Mind az infóért, mind a generátorokért. Már nem is tudom mennyiszer használtam a weboldalt. További eredményes munkát!
@Látogató
Köszi, igyekszem :)))
A honlap fenomenális. Nem is gondoltam volna hogy létezik ilyen. A kritika meg arra való hogy tanuljunk belőle, van jó és van rossz kritika. Csak azt nem értem hogy jó dologra miért kell rossz kritikát írni.:)
Tok vagi ;)
Csak egy valmi rosssz h egy jo ideje semmi uj es jo generatort nem lehet latni :((
rendszeresen jartam ide minden genertatort megneztem illetve kiprobaltam klassz ;)
csak jo lenne ha raknal meg fel :)
KOSZIKE ;)
Valóban pocsék lett az oldal, a tartalom most egyenlő a nullával. Miért volt ez jó?
Sziasztok!
Rengeteg generátor weblap címét tudom, de nem akarok regisztrálni!!!
Ha érdekelnek a webcímek valakit írjon fél napon belül!